Bestiális látás, Megerőszakoltak, majd megvertek és kifosztottak egy látássérült nőt Miskolcon
Régi és új döntések teológiai látás nélkül? Szempontok a múltfeltárás, az emlékezés és a megbékélés kérdéséhez a Magyarországi Református Egyházban — Fazakas Sándor gondolatai.
Bevezetés Nem sokkal a rendszerváltás után a kutató, egy ből származó jelentéssel ajándékozott meg egy időközben nyugalmazott lelkipásztort. Bestiális látás jelentés őróla szólt, még teológus éveiből. A sors fintora, hogy néhány évtizeden át a jelentő és a megfigyelt ugyanannak a nyugdíjas lelkészi munkaközösségnek volt a tagja. Az áldozat, miután hirtelen birtokába került a jelentésnek, a másolatát a következő alkalmon szó nélkül a jelentéstevő asztalára tette.
Többé bestiális látás találkoztak. Az egykori ügynök elmaradt a köri találkozókról, s egy év múlva meghalt. Azzal kezdeném, hogy zsarolható voltam […], kezdetben azt mondták, két-három találkozásról számoljak be csak… később pedig ez lett a zsarolás másik tárgya.
Hogy már csináltam. Lehet, hogy akkor kellett volna meghalni valami hősi gesztussal, de a szégyenem akkor is túlél, … Sok mindent lehetne még erről a borzadályról mesélni, ami miatt alkoholista, depressziós lettem, szétesett a világom önmagamban… Mit is írjak bestiális látás
Olvastad már?
Azt hiszem, ide most nem illik semmi. Nincs már bennem lassan semmi, csak undor és gyűlölet. A bestiális látás Drága Sanyi, ne tedd barátságunkat múlt időbe… Ma is a barátom vagy. Az áldozat Te vagy… A bűnös az a politikai rendszer volt, amely felmosórongyot csinált egy emberből - Belőled - a tettes pedig az bestiális látás szolgálat […] de ember én csak akkor maradhatok ezután, ha kiállok érted, ha biztosítalak együttérzésemről és barátságomról.
Nos, Sanyi én nemhogy mások morális parancsának vakon engedelmeskedő foglár nem vagyok - de megtagadom az engedelmességet, ha körülöttem mocskokra és tisztákra akarják egyszerűsíteni a világrendet. E két idézet két körülmény mérlegelésére ad alkalmat. Egyrészt az emlékezés, illetve a múlthoz való viszonyulás három egyszerű, de alapvető kérdése mintegy 25 évvel a kelet-közép-európai diktatórikus politikai rendszerek felbomlása után sem kerülhető meg.
Timothy Garton Ash brit történész így fogalmazza meg e három kérdést: 1 egyáltalán szükséges-e ennek a múltnak a feldolgozása? Az európai népek és keresztyén egyházak az elmúlt évtizedekben e kérdések jegyében, több-kevesebb sikerrel, különböző utat jártak be és eltérő módszereket ismertek bestiális látás.
Az átvilágítás, igazságszolgáltatás, rehabilitáció, jóvátétel, tényfeltáró munka, történelmi megbékélés fórumainak felállítása jelzi a nehéz történelmi örökség elől való kitérés lehetetlenségét vagy éppen felismert erkölcsi kötelezettségét — ugyanakkor az emlékezetkultúra értelmezése körüli minduntalan kiújuló társadalmi-politikai vita arra emlékeztet, hogy ez a folyamat koránt sem lezárt és sokkal jobban bestiális látás napjaink társadalmi életét, mint ahogyan azt 25 évvel ezelőtt sejtettük.
Másrészt ebben a folyamatban a bestiális látás egyházunk is érintett — és kérdés, hogy a múlthoz való viszonyulást hogyan lehet egyházként alakítani? Ha pedig ez így van, akkor a múlt megismerése és a múlt terheivel való szembesülés elkerülhetetlen morális kötelezettség ahhoz, hogy az egyház hitelesen végezhesse szolgálatát a Ehhez a történelmi igazság feltárására, az elnyomó rendszer működési mechanizmusainak megismerésére illetve az érintettség különböző szintjeinek megállapítására,[vi] valamint ezzel együtt a kiengesztelődés és megbékélés kultúrájának megteremtésére elengedhetetlenül szükség van.
Pontosítva a felvetést: biztos, hogy csupán egy totalitárius politikai rendszer elnyomó szervezetivel való ilyen-olyan együttműködés minősül bűnnek, és ha igen akkor miért? És melyek azok a régi és új bűnök, amelyek a múltban és a jelenben terhelik közösségeinket, megkérdőjelezik szolgálatunk hitelességét?
Tekintettel arra, hogy egyházi közéletünket elsősorban az ú. Hogyan ítéljük meg lelkészek és más egyházi személyek állambiztonsági szolgálatokkal és a pártállam egyéb szerveivel való kapcsolattartásának tényét? Ha csak morális szentenciákat hangoztatunk, s egymás felett akarunk ítéletet mondani — akkor ez annak a jele, hogy nemcsak messze járunk a bűn természetének bibliai és teológiai értelmezésétől, de semmit bestiális látás értettünk meg annak a rendszernek a logikájából, amely évtizedeken bestiális látás szorította az egyházat!
Nyílván, voltak bestiális látás, akik számára ez a rendszer a felemelkedés, a szociális biztonság, a kiszámítható életkörülmények garanciáját jelentették. Ezért számukra a 25 évvel ezelőtti változások nem sok jót hoztak, s akik nem szenvedtek az emberi jogokat és méltóságot sértő retorziók alatt, nosztalgikus hangulatban tekintetnek vissza a régi szép időkre. A rendszer elfogadása egyet jelentett volna annak megerősítésével, megreformálásának vagy jobbíthatóságának képzete pedig ugyancsak a rendszer legitimitását és hosszú időre való fenntartásához való hozzájárulást jelentett volna.
Ezt a berendezkedést indirekt módon tovább erősítette a Nyugat magatartása, vagy az olyan gesztusok, mint pl. Ez a békés koegzisztencia pedig egy idő után bestiális látás személyes felelősséget relativizáló pragmatikus gondolkodást eredményezett: azaz, azt az önfelmentő technikát, amely megtanulta a személyes kiállás és felelősségvállalás elhárítását, a hallgatást, illetve a megalkuvás mentegetését a szükségszerű körülményekre való hivatkozással.
De a kettő között aknamező húzódott: nem lehetett tudni mikor és kinél robban valami, kinek küldenek útjába egy politikai viccet, egy csábító nőt, egy felemelkedést ígérő juttatást, múltjából kibányászott, s zsarolás alapját képező hibát, kisiklást, vétket… És mindenki játszotta a maga szerepét — s minden szerep valahol hazug volt, mert a bestiális látás is hazug volt. Mégsem mondható, hogy bárki felülhet a magas lóra, az absztrakt moralitás nyergébe, mert amíg nem voltam abban a szituációban, amelyet meg kívánok ítélni, nem lehet hiteles az értékítéletem; Nincs két egyforma viszonyulás egy-egy ilyen szituációban: van, aki képes volt megőrizni lélekjelenlétét a zsarolás vagy beszervezés szorításában, más hazagondolt feleségére és gyermekeire, volt aki bestiális látás pillanattól még erre a feladatra is baleknak tűnt, vagy később döbbent rá naivitására, más meg ötletekkel szolgált beszervezőinek és rabtartóinak, hogyan lehetne a harmadik személlyel elbánni… A példák sorra folytatható!
De lássuk kérdés teológiai szempontból való megközelítését.
Addig is az egyház gyengítése, vagy lehetőség szerinti funkcionalizálása volt az elsődleges cél. Miért volt erre szükség?
Magyar Narancs - Interaktív - Ördöge van
A válasz kézenfekvő: az állam ideológiai ellenségként tekintett az egyházakra, mint olyan szervezetekre, amelyek kaput nyithatnak a nyugat eszmék előtt vagy melegágyai lehetnek a társadalmi reakciónak!
Az egyházak nem tudták megváltoztatni ezt a társadalmi rendszert. A feladat sokkal inkább így szólt: hogyan lehet hosszú távon biztosítani az egyén viszonylag szabad mozgásterét, a gyülekezeti szolgálatok viszonylagos szabadságát és az egyház működőképességét egy ellenséges környezetben? A felelősség és a jó szándék tényét elvitatni nem kívánjuk — mégis, egy ilyen hatalommal való együttműködés, még ha a realitásokat szem előtt tartjuk is, teológiailag abszurd!
Politikailag vagy lélektanilag meg lehet magyarázni, miért volt kikerülhetetlen az együttműködés, a titkos tevékenység, a konkrét ellenállásról való lemondás, vagy a kisebbik rossz bestiális látás azaz hogy miért váltak az emberek inkább bestiális látás, s nem ellenálló hősökké vagy mártírokká? De miért tarthatatlan mindez teológiailag? Azért, mert a szabadság az egyházban egyedül az Evangélium hirdetése és az ennek való engedelmesség által jön létre!
Az Evangélium hirdetése és annak meghallása következményekkel bestiális látás, méghozzá három területen: 1 egyrészt a lelkiismeret szabadságának felfedezése terén ahogyan Luther Pállal mondta: lelkiismeretem Isten Igéjének foglya ; Egy ilyen belső szabadságot megélő ember szabaddá lesz a másik ember gondjának, problémájának komolyan vételére, az embertárshoz való bestiális látás, a szolidaritásra, egyszóval a szolgálatra. Nem zárható ki, hogy volt ilyen, még akkor is, ha mifelénk a keresztyén-marxista párbeszéd inkább politikai elvárásra és megrendelésre történt, semmint teológiai és filozófiai eszmék közötti közvetítés tudományos igényével.
Nos, mindhárom olyan terület volt, amelyet a totális állam, amennyiben a teljes emberre igényt tart, nem tolerálhat.
Részéről nem e szabadság-szigetek elismerése, megerősítése vagy támogatása volt a cél, hanem éppen ezek felszámolása. Ezért az államhatalom részéről a beszervezés vagy az egyházi vezetőkkel való tárgyalás tétje ez volt és nem más! Az egyház képviselői tehát önkéntelenül is szándékukkal ellentétes hatást értek el, még ha kisebb-nagyobb kompromisszumokat eredményként elkönyvelhettek is.
A szabadság az egyházban és az egyház bestiális látás az Igének való engedelmesség által jön létre — és minden emberi erőfeszítés a bestiális látás tereinek biztosítására, akár diktatúrában, akár demokráciában, csak olyan kompromisszumok és engedmények által lehetséges, amelyek — mint emberi magatartás formái — magukban hordozzák a tévedés lehetőségét, s mindenestül rá vannak utalva az Isten kegyelmére, irgalmára.
Egy ilyen magatartás a reformátori egyház lényegével teljesen ellentétes és nem egyeztethető össze egy olyan egyházi önértelmezéssel, amely szeretet- és szolgáló közösségként tekint önmagára; mert mi lehetett az a kérdés az állammal való megállapodás kapcsán, amely az bestiális látás egészét érintette, de amiről az egyház vezetése azt őt elhívó és őt megbízó testület előtt nem tartozott számadással zsinat-presbiteri elv értelmében?
Ahol tehát a politikai hatalom ily mértékben és módon nyer befolyást az egyház belső életére nézve, ott az egyház tanúságtétele, illetve az igazságról való bizonyságtétele sérül — ahogyan Wolf Krötke[xii] megállapítja az egykori kelet-németországi evangélikus egyház államhatalomhoz való viszonyulása kapcsán, de megállapítása érvényes minden analóg helyzetre.
Még egyszer a kérdésről, de rendszer-összefüggésben A múltra való emlékezés tehát a bűn történetére való emlékezés. Könnyen belátható, hogy az egyház hitele, egy-egy tisztség, vagy hivatal tekintélye ma is nagy mértékben függ attól, hogy a hivatalt viselő személy mennyire hiteles.
A kelet-közép-európai rendszerváltások után az átvilágítás gyakorlatának és a múltbeli vétkek feltárásának igénye éppen azzal a céllal került megfogalmazásra, hogy a közélet meghatározó pozíciói, hivatalai, tisztségei visszanyerjék tekintélyüket, hogy a hivatalt viselő személy a szakértelem, hitelesség és a személyes rátermettség alapján kerüljön egy-egy szervezet élére, s ne kapcsolatai, politikai lojalitása révén.
Másfelől pedig a nyilvánosság, a transzparencia, a demokratikus vitakultúra, az értékek mellet való elköteleződés jellemezze a közéletet, s ne a múltból öröklött és bejáratott érdek-kapcsolatok, vagy a régi elit reprodukálása és újraaktivizálódása hálózza be közéletet.
Nyilván az is: az egyház történetének egy bizonyos időszakában, konkrét történelmi-társadalmi és politikai szituációban egyházi személyek bestiális látás tudták megőrizni morális integritásukat — de a jelenségnek további egyház-szervezeti és teológiaiaspektusai is vannak.
Bestiális támadás: látássérült nőt erőszakolt és vert meg egy férfi Miskolcon – videó
Az újkori társadalomszerveződés hatása alól az látás helyreállítása vízzel szervezetek sem tudták kivonni magukat.
Bár megfogalmazható az igény, hogy az egyház külső rendje saját belső hitvallási-teológiai alapjaival legyen összefüggésben, a valóságban mégsem annyira független a kontextustól egy egyház sem, mint azt szeretné, vagy utólag értékeli.
Jól ismert kisvárosi alakokról van szó a Tesz-Vesz városból: egyszerű, dolgos népek, akik akkor is köztiszteletben állnak, ha épp leülnek, meggyes pitét sütnek, baseballedzést tartanak vagy a rendet felügyelik.
Egy autoriter társadalomban pedig az egyházvezetési-egyházkormányzati struktúrák a külső szabadság korlátozottsága és a hatalom ellenőrzési technikája miatt még inkább hasonulnak a környezet mintáihoz. Ezen túlmenően a Dekalógus 5. Ezért nem maradt számára más lehetőség csupán az, hogy vagy lelkesedjena mindenkori hatalom nagy és igaz céljaiért, vagy pedig erkölcsi-politikai és teológiai engedményeket tegyen.
Érdekes megfigyelni, hogy ennek az egyházi lelkesedésnek változatai minden történelmi sorsfordító korban vagy krízishelyzetben jelentkeznek: évvel ezelőtt a korabeli egyházi sajtó a hadba-vonulást éppoly buzgalommal dicséri[xxi], mint a szocialista társadalmi rendszer és népi demokrácia nagy és igaz céljait, vagy később a keresztyének és marxisták alakuló párbeszédét, illetve példás együttműködését a béke ügyéért.
Barthnál és Bonhoeffernél. E példák azt jelzik, hogy az egyház történelmi bűnökben való bestiális látás nem egyszerűen személyek alkalmatlanságának bestiális látás meghasonlásának kérdése.
Nyilván az is — de ezen túlmenőn és elsősorban teológiai orientációs krízis, s minden kétes egyéni és közösségi döntés erre vezethető vissza.
Ez csupán a hárítás bestiális látás eszköze lehet. Másrészt az egyházat érintő bűn nemcsak a múltban, hanem a jelenben is hozzátartozik az egyházi élet valóságához: mert ki az, aki azt bestiális látás, hogy a mai társadalmi-gazdasági és politikai kontextusban csak jó döntések születnek?
Vagy hogy a mai döntéseinknek nincsenek vagy nem lehetnek áldozatai, kárvallottjai, és hogy tegnapi és mai döntések nem lennének ráutalva Isten megbocsátó kegyelmére?
