Fordítási rövidlátás

Mint mindenütt Proust feltűnése és főképpen halála óta, nálunk is az utolsó pár évben egész kis Fordítási rövidlátás keletkezett, hírlapi cikkekkel, tanulmányokkal, híresebb helyek fordítási próbáival, a kíváncsiság, sőt figyelem megannyi csalhatatlan jelével.

Éppen ezért remélhető, hogy a teljes magyar Proust kellő időben érkezik, vagyis se későn, se fordítási rövidlátás a mai irodalmi élet fogékonysága szempontjából. Maga a fordító elsősorban teljes hűségre törekedett s ő sajnálja legjobban, hogy ezt a célját már a cím tolmácsolásában is elárulta.

Mentségére szolgáljon, hogy a szószerinti cím - «Az Elvesztett Idő Fordítási rövidlátás - semmivel sem világosabb, legfeljebb banálisabb a véglegesnél, hogy «Az Eltűnt Idő Nyomában» kifejezőbb is, költőibb is, amellett alig hűtlenebb s hogy az egész fordításban tán ez a legnagyobb tiszteletlenség a szövegnek nem egyszer leküzdhetetlennek tetsző nehézségeivel szemben.

A fordítás, mindenki tudja, nem mindig hálás mesterség, főképp ha nem puszta kenyérkeresetből, hanem bizonyos becsvággyal, sőt szenvedéllyel gyakoroljuk, egyrészt, hogy új színnel gyarapítsuk a magunk hazai irodalmát, másrészt hogy közelebb kerüljünk s másokat is közelebb hozzunk egy-egy kedves külföldi olvasmányunkhoz. Hogy ez vajjon sikerül-e Proustnál, azt az olvasó fogja eldönteni; a fordító mindent megtett az író és olvasó közti áram megindítására.

Eszményi elve, mint a cím tolmácsolása is mutatja, nem a szolgai, rövidlátó, minden fordítási rövidlátás és írásjelet értelem nélkül másoló «szöveghűsége», amely akár kényelemből, akár pedig félelemből fittyet hány az író szándékának és az olvasó örömének, viszont nem is a fölényes és aggálytalan «magyarítás», amely az idegen szöveget ugyancsak kényelemből, de most meg bátran fordítási rövidlátás rövidíti, toldozza és alakítja, nem az író, nem az olvasó, csakis a fordító mulatságára.

Ez a fordítás, a két véglet közt, nemcsak szavakat, nemcsak lapokat, hanem egy egészet fordít s ennek az egésznek menetét, fordítási rövidlátás és lélekzetét iparkodik tőle telhetőleg átültetni. Proust, láttuk, olvasmánynak se könnyű; hát még nemcsak egy kikapott rész, hanem egy egész sorozat nem rögtönzött, hanem végiggondolt s véglegesnek készülő fordítására!

Főképp a könyv elején a fordító se járt jobban a még kezdő Proust-olvasónál: ugyanazok a tapogatózások, kétségek és habozások, ugyanaz a reménytelenség egy-egy végtelen mondatnál s ugyanaz a fellélekzés, önbizalom, sőt boldogság, ha sikerült egy teljes lap képeinek, kapcsolatainak, lendületének, fordítási rövidlátás magyar nyelvre való átmentése!

Micsoda tehetetlenségi érzet egy-egy százszor elemzett rész bágyadt, nehezen lélekző, se magyarra, se proustira nem sikerült próbája előtt! S micsoda megnyugvás és béke, ha a rossz varázs megtörik s egy pontosvessző, egy fordítási rövidlátás, egy jelző merész áttétele egyszerre újra megindítja a mondatok menetét, ritmust ver az imént még olyan fáradt tagokba s zenére indítja az egész lapot!

Olykor a fordító munkája olyan, mint a képtári másolóé, aki színfoltot színfolt mellé rak, pontosan és lelkiismeretesen s napok múlva búsan látja, míly messze van még az fordítási rövidlátás vagy mint a hímzőé, aki mintáját öltésről-öltésre követi, várva, hogy a sok apró tűvetésből ágak és virágok fejlődjenek.

Sikerült-e ez az első, Proustot magyarító kísérlet? Minderre, rövid idő múlva, az olvasó is megfelelhet; s amikor a fordító átnyújtja munkája eredményét s köszönetet mond mindenkinek, aki e kísérletében támogatta - Babits Mihálynak s Gellért Oszkárnak, akik az egész vállalkozás eszmei sugalmazói és megteremtői, Robert Aron-nak s André Malraux-nak, akik a fordítás jogát kiharcolták s Gara Lászlónak, a magyar ügyek irodalmi szószólójának Párisban - szeretné, ha vesződségéből semmit vagy minél kevesebbet, élvezetéből viszont százannyit éreztetne az olvasóval

Szerző: Bursza Krisztina Miért alakul ki ez a látászavar ilyen sok embernél? Hogyha a szemünk egészséges, úgy bármilyen távolságban lévő tárgyra is vetjük a tekintetünket, az arról visszaverődő fénysugarak az ideghártyán fordítási rövidlátás egyesülnek képpontokká. Ebben az esetben a látóideg is éles képet továbbíthat az idegrendszer irányába, tehát pontos, éles képet láthatunk a tárgyról, amelyre a figyelmünk irányul.