Hogy a vakmerő visszakapta a látását

Az utolsó éjszakát Sipotán azzal töltötte Dumka úr, hogy levelet írt Etelváry Madelaine herczegasszonynak. Leírta a nehéz nap élményeit, a sűrű küzdelmeket, az életveszélylyel járó táborozást. Nagyon megdicsérte Leon ügyességét és páratlan hűségét pártunk és jelöltünk iránt. Különösen kiemelte gezetleni vakmerő hadi fortélyát, hol, mint egykor Imre király, egyedül és fegyvertelenül bátorkodott bemenni az ellenséges felfegyverezett táborba, s annak ellenkirályát hivei közepéből a históriához hiven kiszakította.

Princz Alienor is igen bátran viselte magát, minden strapácziát vitézül kiállt, sőt még csárdást is tánczolt Bátokon, s a mi nem kisebb virtus: programmbeszédét igen szépen elmondta Sipotán ötszáz főnyi díszes közönség jelenlétében. A nép szive meg van számára nyerve. Hiveink lelkesültek, ellenfél fel sem meri ütni a fejét, minélfogva a diadal egészen bizonyos, s ha Isten is úgy akarja, mint magunk, holnap után este a győzelemhirrel és a gyengénlátó mindkét szem koszorúkkal a princz Etelváron leend, átveendő a győzelem legdrágább koronáját stb.

Ezt a levelet lovaslegény által el is küldte még azon éjjel Etelvárra. Két órával később kapta aztán a princz levelét. Első gondolatja az volt, hogy utána megy és visszahozza. Leonnal azonban közölnie kellett a princz levelét, mert annak szólt. Azt már nem gondolta meg, hogy ennek rossz hatása is lehet. Ő csak a princzczel törődött.

Fenegyerek

A fél bankjegyek varázshatalmában nagyon bízott. Ugy gondolkozott, hogy ha a princz Dancsháza felé vette az útat, akkor ott nyomja őt az állomásnál; ha pedig Etelvár felé ment, akkor a vasúton eléje kerül s a perronnál csipi el, mikor fel akar ülni. Mint láttuk, a princz túljárt az eszén. A herczegnő kastélyában tehát készültek a diadal hősét nagy pompával fogadni. A herczegnő ismét követte régi életrendjét, az éjszakát téve nappallá s gyöngéd figyelemnek vette azt a gondoskodást, hogy az alkotmányos harcz hőse az esti órákban fog megérkezni kastélyába.

Navigációs menü

Az ő reggele délután öt órakor kezdődött. Ispánok, kasznárok teljesíték az udvarmesteri hivatalt rendezve az ünnepélyi pompát; a tűzi játék sikerét Stuwer maga és a szép csendes, derült idő biztosítja; madame Corysandenak pedig tökéletes elégtétele van huszonnégy kis földészleánynak hófehérbe öltöztetésében, kik a nap hősének útját virágokkal fogják behinteni, egy kis murillói kövérpofájú angyalka pedig egy akkora rózsacsokrot fog neki átadni, mely valóságos rózsalavina már.

Az úrhölgyek is teljes díszben várnak az érkezőre. Livia rádisputálta Rafaelára, hogy fehérbe öltözzék, a mit a herczegnő csak oly föltétel alatt fogadott meg, ha mindketten egyformába öltöznek. Olyanok voltak a zöld ciprus bozót között, mint két villi.

Különös érzés, mondá Rafaela, arra gondolni, hogy az a férfi, a kinek kedveért most ez a nagy nemzeti diadalpompa készül, egyúttal azzal a szándékkal jön ide, hogy nekem férjem legyen. Mintha te örülnél rajta legjobban, hogy férjhez adhatsz s valahára megszabadulsz tőlem. Látod: pedig én nekem úgy jön ez folyvást, mint egy kinevetni való tréfa, a miből végre semmi sem lesz. Vagy ha vőlegényem lesz is, de odáig nem fogja vinni, hogy engem elvegyen.

Szakíts tíz fűszálat, én meg összekötözöm a végeit; ha láncz lesz belőle, te nyertél; ha nem lesz, én nyertem.

A megjelenés története[ szerkesztés ] Megszületése a képregény ezüstkorában[ szerkesztés ] A Fenegyerek saját képregényfüzetének címszereplőjeként lépett színre a képregény ezüstkorábanáprilisában a Daredevil első számában. A füzet írója Stan Lee volt, rajzolója Bill Everett. Az első szám megjelenése igen kalandos volt, mivel Everett le volt maradva munkájával, és a csúszás a kiadónak több ezer dollárjába került.

Ha én vesztek, akkor én megyek nőül Nem köszönök, gyenge látás, a kit te hogy a vakmerő visszakapta a látását nekem; ha te vesztesz, akkor te mégy ahhoz, a kinek én szántalak. Inkább megfordítva tán; a férjhezmenés a nyereséghez van kötve.

Tehát maradunk az előbbinél: ha én vesztek, én ahhoz, a kit te nekem: látás 1 5 rossz te vesztesz, te ahhoz, a kit én neked… A fűszálakat azután kötözte, kötözte, mikor mind meg volt, szétbontotta: nem lett belőle láncz. Rafaela elszórta a jósló fűszálakat. Livia pedig örvendve tapsolt.

Ha tudta volna, hogy minek tapsol? A legzajosabb ünnepélyi előkészületek alatt nem is igen ügyelt rá senki, hogy egy poros, sáros alak, alázatosan lehúzott fővel, lomhán csámpáskodó léptekkel settenkedik keresztül a díszes népcsoporton, s mint a ki nagyon jól tudja itt a járást, egyenesen hogy a vakmerő visszakapta a látását a corridorra s nem kérdezősködik senkitől.

Az anyaherczegnőt látszik keresni, ki nyugtalan tevékenységgel jár fel s alá s oszt száz felé parancsot, hangja folyvást hallik, magyarul, németül, francziául; most épen a két leányt zaklatja, kik azzal mulatják magukat, hogy madame Corysande bokrétanyujtó pufók angyalkájának valami felköszöntőt igyekeznek betanítani, «mért nem végzik már toilettjüket?

Még keztyüt nem húztak. Dumka úr? Ön csak egyedül? Dumka úr úgy tett, mint a mikor az ember egy legyet akar lecsapni a kezével a légből, a mi azt jelenti, hogy «hol van az már! E perczben eldördült az első mozsárlövés a Bátok felé néző domb tetejéről, s utána még két dörrenés.

Bátok felől az útkanyarulat végig látható volt a kastély corridorjáról, ez úton egy hosszan elnyuló lovascsapat kezdett kibontakozni az alkonyfény aranyozta porfellegből; kilátszottak a zászlók hegyei. Dumka úrnak nyitva maradt szeme, szája a bámulattól. A lovasság hosszú sora után megint egy egész szekértábor közeledett, melynek nem akart vége szakadni. Azok is mind fellobogózva. Ön négy éjszaka nem aludt.

Nagyon ki volt fáradva. Önt előre küldték hírhozónak. Az úton elnyomta az álom. Aztán azt álmodta, hogy a princz Alienor megszökött. Dumka úr ezt maga is kezdte elhinni.

A mellet érintő biológiai programok 2/2.rész- Hamer doktor esetbemutatásával.

Az csakugyan igaz, hogy négy látásgyakorlatok javítása a látás javítása érdekében nem sokat aludt; az is igaz, hogy tegnap óta egy harapást sem evett, csak minden állomáson egy kupicza szilvapálinkát hajtott fel; az is igaz, hogy ő a princzet szökni nem látta: de még az a levél is eltünt talán nem is volt soha?

De legigazabb, hogy íme itt jön az egész bandérium és tengernyi választó népség, a mint szokás megválasztott képviselőt diadalmenettel kisérni egész a vasútig. Ő azt a másik dolgot bizonyosan mind úgy álmodta. És Dumka úr engedte magát jól ismert vendégszobájába vezettetni, s ott a hajdú által lehuzatni a csizmáit s fenhangon hogy a vakmerő visszakapta a látását magát.

Már micsoda bakot lőttél mostan! Csak hiába! Nem birjuk már ki a négy napi tivornyázást… a hazáért. S a jó becsületes ember elhagyta magát altatni csak azért, hogy a herczegasszonynak legyen igaza. Mikor Dumka úr azt a szót kiejté, hogy Alienor megszökött, Rafaela diadalmas örömmel ragadta meg Livia kezét s nagyot szorított rajta, mikor aztán a lövések dördültek, kedvetlenül taszította el kezét magától.

A herczegasszony előhozatta három lábon álló messzelátóját, hogy a közelgő menetet távolból is szemlélhesse, s elnézte azt sokáig oly feszült figyelemmel, hogy az egész körüllevő világ nem létezett reá nézve. Rafaela türelmetlen lett. Az egész arczod csupa redő lesz a távcsőbe bámulástól. Az alkonyég verőfényében minden alak feketének hogy a vakmerő visszakapta a látását fel; merő silhouettek. De ez hosszú félóra lett. A lovas csapatok csaknem lépésben jöttek s már ott volt az égen mind a két fényes plánéta, a mi ez évben az alkonyt látogatta: a Venus és a Saturnus, mikor az első csoport a kastély elé megérkezett.

Nyomukban jött egy teljes lovasezred; szakaszonkint különválva, a hogy a külön helységekben alakultak. Az egyik csoport lovasai sastollas süvegekkel, panyókára vetett mentékkel, a másiké piros mellényben, fehér lobogó ingújjal és lábravalóval; a harmadiké hogy a vakmerő visszakapta a látását csalmákkal, kifordított gubákban, a negyedik tarka szőnyegekkel beterített lovakon, kalapjaik mellett lengő szalagokkal, csizmáik szárába apró nemzeti szín lobogók tűzve.

Közel nyolczszáz lovas. Nem vasárnapi lovagok; huszárviselt legény mind, vagy annak készülő, s nem rúd mellől kifogott gebék; mind gyönyörű paripák. Azok felálltak szép hadirendben a kastély homlokzata előtt.

A herczegasszony előhozatta a himzett zászlót, s kibontva annak lobogóját, maga tartá azt kezében, a zászló arany bojtját meglebbenté a szél, hogy a nemzeti czímer kivillant egy perczre; az a pillanat egy rögtöni éljenriadalt költött a lovas sorban s a riadal közepett érkezett meg a négylovas kocsi, mely a nap hősét hozta. Két férfi szállt le belőle: Nagy János uram és Leon.

Leon fedetlen fővel volt. Hogy a vakmerő visszakapta a látását út pora haját, szakállát hogy a vakmerő visszakapta a látását. Olyan volt, mintha egy éjszaka megőszült volna.

Saját maga harmincz év mulva.

PLUTARKHOSZ: PÁRHUZAMOS ÉLETRAJZOK

S arczkifejezése is olyan komor volt hozzá. A gondolkozó ember számvetése az, ki azt számítja, hogy a túlvitt népszeretet árát valaha meg kell fizetni! Lehet-e az? Az üdvriadal közepett csendesen haladt fel kiséretével a veranda lépcsőzetén, hol a hölgyek álltak s ott megállt előttük némán, lehajtott fővel. Hová lett a mindig tréfára kész bohó? Elveszté-e minden erejét, mint Sámson, hogy haját levágták?

Tudja jól, hogy ez a pompa e kastélyban hogy a vakmerő visszakapta a látását nem ő reá várt, ezek a virágpiramidok nem az ő számára lettek emelve; ez a kivilágítás nem az ő örömére lett meggyújtva, ezek az úrhölgyek nem az ő szép szemeiért öltöztek villiknek, tündérasszonyoknak; ez a zászló nem az ő diadalára lett himezve, és mégis kötelessége lett ide eljönni és megmutatni: «ime ez a poros arcz az, a mi titeket képviselni fog; három évig én hordom a ti neveteket».

De mondani annyit sem tudott. Kisérőjének kellett azt helyette megtenni. Nagy János uram régi ismerős volt a herczegasszonynál, sokszor járt közbe a család és a jobbágyok vitás ügyeinél, békés egyességgel szüntetve meg a régi villongásokat. Szivesen látott alak volt Etelváron. Engedje meg, hogy bemutassam önnek az etelvári választóközönségnek egyhangúlag, egyesült örömmel megválasztott képviselőjét. Rafaela ajkairól egy önkénytelen «hah» kiáltás csattant fel, melyben bámulat, diadal és dacz, öröm és harag volt kifejezve, egyszerre összefonta két karját mellén s úgy tekintett az ifjúra, ki lesütött fővel állt előtte s gondolá: «és én mindezt loptam, és tőletek loptam el».

A herczegasszony pedig félkezével a zászlót hátrakapva, önkénytelen kitörő erélylyel tevé másik kezét Leon vállára, mintha meg akarná állítani ezt az embert, a hogy a vakmerő visszakapta a látását olyan nagyokat tud lépni.

Perczekig nézett így reá. A mit e perczek hogy a vakmerő visszakapta a látását gondolt azt nem tudta meg ember soha. Éveit járta be az alatt a lélek a múltnak és a jövőnek a fény gyorsaságával. Végre megszólalt a herczegasszony, halk, szelid hangon. A győztesnek mindig igaza van. Öné a győzelem. Ez a zászló Etelvár képviselője számára készült.

Vegye ön kezemből e jelvényt, s emlékezzék meg arra, hogy e zászlót négy hölgy hímezte, a kik közűl három kivánta azt, hogy ön legyen Etelvár képviselője… «Oh mind a négy»! E szónál aztán mondott valamit a megszólított: nem az ajkaival, hanem a szemeivel.

Megjelent bennük a köny. S egy könyező szem annyit csinál, a hány belenéz. Nagy János uram úgy látta, hogy jó hogy a vakmerő visszakapta a látását ennek a jelenetnek véget vetni.

A kérges tenyerű embernek gyöngéd tapintata volt. Ezernyi, meg ezernyi nép kisérte őt idáig. Ennek egy része messziről jött; napi járó útat tett, azokat békében vissza kell bocsátani; más része tovább akarja őt kísérni egész a vasútig. Kezdeni kell a búcsúzást, mert az sokáig fog tartani, sokan vagyunk hozzá.

Köszönettel tartoztak a derék embernek mindannyian a siettetésért.

• Látásromlás, amelytől a látás romlik
• Az idősebb Cato, amikor a harcmezőn meggondolatlan és vakmerően küzdő embert dicsértek előtte, azt mondta, hogy más a bátorság, és más az, ha valaki kevésre becsüli az életet, s ebben igaza volt.
• )] - Вот что, девушки, - перебил их Макс.
• Отозвалась Мария.

Közel volt hozzá a játszószemélyzet mindegyike, hogy valami mást játszék el, mint a mi szerepébe van írva. Leon megcsókolta a herczegnő kezét.

És az ajándékozott zászlót is. Épen ott, a hol Livia hímzése volt.

AZ ÉLET KOMÉDIÁSAI

És a leány vette azt észre. S mégis azt hitte, hogy ez csak véletlen. A szekéren jött közönség betódult a kastély udvarára, s azt félig megtölté. Egy nagy rész homályos látás távolról künn maradt.

Képviselőnk most útjára távozik. Emlékezzetek rá, mit mondott, mikor a választási jegyzőkönyvet kezébe adták: «Szegény embert választottatok meg, a ki még igéretekben sem gazdag». Mert hogy mind az, a mi a gezetleni kút felett mondva volt, csak merő gúny volt, megszégyenítése a nagyszájú alakoskodásnak, azt bizonyosan megértettétek.

A haza nem oszt ajándékokat, a haza áldozatokat követel. Ti gazdagok vagytok; az ország a szegény! Aztán elmondta előttetek, mik egy népképviselő kötelességei, őszintén, igazán. De ha azt kivánjátok tőlem, hogy ámítsalak benneteket, fényes igéretekkel, hogy játékot űzzek a nép hitével, akkor összetépem a megbízást; válaszszatok más képviselőt!

És ti egy szívvel, lélekkel kiáltottátok fel szavára az «éljent». Ez a mi emberünk. Az ő szavai után ismerünk saját magunkra. Minden ember jobbnak érezte magát, mint azelőtt volt. Mintha álomból ébresztett volna fel bennünket. Kivánjunk neki most egy istenhozzádot a viszontlátásig.

Mi adjuk neki szeretetünket; az Úr adja neki lelki erejét; s aztán ne mondja, hogy ő szegény ember. Gazdag az ilyen ember, mert kincse van, a mit nem vehet meg semmi pénz, semmi hatalom. Az egyszerű földmíves szavait dörgő tetszészaj követte onnan alulról.