Szemteszt boldog pillantást, Szemtükörrel Stock fotók, Szemtükörrel Jogdíjmentes képek | Depositphotos®

A szerelmes férfi testbeszéde - Nő és férfi | Femina

S most itt merengek, fiú, magamban nélküled, és fáj minden ami volt, ami volt már nem veled, hisz nélküled, fáj minden ami volt, mert nem veled, hisz nélküled, s nehéz szivemre hull egy-egy szavad szemteszt boldog pillantást halálból, ahogy a lomblevél szemteszt boldog pillantást fáról, ahogy a szükség hull a hiányról, dolog-törmelék a dologról, ahogy a tárgy a dologról, állapot-részlet az állapotról, állapot-hasáb, öreg kéreg a fáról, állapot-kéreg, állapot-héjazat, állapot-pikkely, mint nagy zöld halról, ha késsel levakarják.

És barna héja körözött a kis májfoltos szőke tehén Apollinaire-szemében, fönt a lilával begyapjasodó kékben, s a fekete tehénpupilla-mélyben, mint felhő-árny a kút öreg vizében, a vízlencse-feketében.

S nehéz szivemre hull egy-egy véres, könnyű, hártyás, bíborfoltos, éranyajegyes tiszta szavad a halálból, ahogy a hulló lomblevél a nehéz őszi fáról, ha karmos kékpikkely lábával lerúgja könnyű bóbitás, sárga pofa-pénzes énekesmadár, vagy magától hullva, kristály-súlyától törve lefele száll a csipkés barna avarra, ami mintha a föld lenne sárga fakanállal lemezesre, taréjosra habarva, ezer lapos, rozsdás gyíkszáradék hever egymásra-torlódva és csörögve.

Hol vagy már? Hol vagy embervérrel rozsdapáfrány homályos bonckésem, az Istentől-fölcsinált csillagokig szőkén harmonikázó csikónevetésem, aranyfogú véres könnyű bárányfelhő, a tűzözön alá kinyitott sárga selyemesernyő, hervadtra-aszalt halálszagú virágkazal, szivemre-fölpattanó szalmatestű szőke szöcske, szerelmes pirospöttyös kávésbögre, taréjos, habzó, kis selyemsusogással aranytollakat csacsogó vizen könnyű-léptű kajla-kalapos fehér mosolygás-igézet, aki a rossz látás nem működhetett hitted, hogy egyszer te is bevégzed, pedig tudtad, hogy te is bevégzed gyorsan, s beszéded, ahogy villogó gyerekfogak közt a piros alma sárga húsa harsan, merre bóklászol, hová tántorogsz, hol jársz összezsugorodott kis paraszti haza-csontváz, akit úgy vinnék két karomban a földből kiszeretve, mint beteg gyermeket kórházba az apja, s az apa testét a gyerekláz átitatja, s fut a férfi a téli éjszaka sárga holddal átütött bolyongó hóvitorlái csattogó szemteszt boldog pillantást csavarva.

Pityu, Pista, István, Simon István, az ünnepet most magányodba hoznám, ha még egyszer, fiú, hazajönnél hozzám, a boldogságos gyermekfényeket, a zöld-csipkézet, zöld- varázslat megszületés-ünnepet, pedig jó mindíg te sem voltál hozzám és én sem voltam jó mindíg tehozzád, de mit számít ez amíg élünk, és most se számít már, hogy rengeteg halott vagy, rengeteg halott, akár egy őskorban sárga foltokkal, ezüst bőr-vértekkel, ónos törzsbőrrel vedlő platánfa-őserdő, hol vagy egyszerű, kopasz csontváz-szűzesség és hol vannak a kéket feketén csivogva behálózó fecskék, akik a levegőt, a koraősz sárga időt röptükkel nyiszálva, nyesve, cibálva, ráncigálva a levegőben az élő állatmorzsákat keresték s a kék aranyhomályból csőrükkel kicsipegették a pihetoll-arcú, páfrány-fejbajszú, mohos kőmálna-szemű hártyaszárnyas szerves anyagot.

szemteszt boldog pillantást

És mit se számít már a jóság, bűn, vers-adósság, testvér-hit, angyalkurva-szerelem, ha más se szemteszt boldog pillantást, mint csontváz-türelem, sárga csontváz-hagyaték, fehér csontváz-bohócság szemteszt boldog pillantást ingben, fekete halotti ruhában, s halott testedből minden víz forrva, bugyogva és bugyborogva, kis gejzír-tollakkal lövődve kifolyt, s nem lát a föld már csak széles ezüst-töméses-fogsorú koponya-mosolyt, s csontra-száradt inget, gatyát, penészes öltöny-kérgeket, gyűrt páncélokat és gyűrt bádogcsöveket bütykös, sárga, szálkás, repedezett, szilánkos csontokkal kitömve.

Hol vagy mosolyom könnye, könnyem mosolya? Csak élet-hiányod van, de azt már nem tudod. Hisz mit tud a halott a komoly és tiszta hűvös léthiányról? A dologról, ami bőr és selyem és kő és növény és oxigén és vér és öntudat és gondolat és gyűlölet és halandóság-bársony? És nincs nyelved és nincsenek belső szerveid és nincs füled és agyvelőd földpára és idegrendszered rózsagyökér.

Ott ülsz szivemben, mint kitömött fehér madár, fehér sas, fehér sólyom, fehér galamb, fehér hattyú, fehér gólya, a semmi görcsös ágait markolva pikkelyes lila karmos és sarkantyús madár-ujjaiddal és szemed helyén a koponya szemüregében a csönd kék üveg-szemgolyói, mint az Isten fogsorába ágyazott halott égitestek, kavicsok a csönd fehér tollazatában, szilánkos, szögletes zafírkövek a szótlanság csőrös fehér toll-álarcában. És én itt ülök a Mindenség ember-partján, Pista, Pityu, István, Simon István, itt ülök az emberlét kőredő mindenség ajkán, s töprengek sorsodon történő, hömpölygő való világ, habos hömpölyeiden, hatalmaidon, erőiden, szorgalmaidon, ahogy vagyok, s ahogy részedként ember én vagyok, szemteszt boldog pillantást virradok, szeretek, amíg meghalok.

S fénykép-arcod nézem, az alsót, az utolsót, s fölfal a bánat egészen, ahogy a gyík a szitakötőt megeszi: kinyílnak a bánat pikkelyes, zománcos, orrlikas, fogsoros, hegyes ajkai, kinyílnak zöld pikkelyei és bíbor tébolyai, s ropogva, rángva kutyaként ugatva befelé löködve rángatva nyeli a hártyát, zománcot, kocsonyát, porcelánt, recét, eret, karmot, drótot, pálcát, állati üveget, állati porcelánt, s szemteszt boldog pillantást, celofán, zsírpapír, selyempapír, szemcse, üveg, gombás mirigygumó, zománcos potrohdugó, kék farvégi zománc-sarlópár tömődik ropogva, recsegve a forró mirigyes vörös toroküregbe, s véres angyal-szárny ami a sátán csukott szájából gyűrten, mereven, beszegetten, legyezősen kilóg!

Mert halál-előtti utolsó arcod, utolsó halál-arcod, mint az emberujjakkal összefogdosott citromlepkeszárny, mint az összefogdosott káposztalepkeszárny, kopaszra, zsírosra, hártyásra, meztelenre, csupaszra összefogdosott halálfejes narancsbíbor lepkeszárny, feketefoltos, bíborgyűrűs lepkeszárny az ujjfogdosástól kopaszra lekopva, zsíros hártyapapír, zsírfoltos zsírpapír, viasz-árnyékos selyempapír, kihúzott sárga flusszpapír, lécekkel, papírszögletekkel, viaszpálcákkal, kemény fényes szárnyerekkel, zsíros áttetsző sejtekkel, viaszragyogású cikkelyekkel, viaszvonalakkal, zsírpapír- háromszögekkel, mert a hogyan lehet egy időre helyreállítani a látást ujjhegyekre ragadva már a szárny zsindelye, pikkelye, bolyha, pázsit- palája, hímpora, állatpor zsindelyszőnyege.

Halálos lepkeszárny-arcod, lepkeszárny halál-arcod, mint vékony viasz-ostya, vékony viasz-pénz, sárga szív-alakú viasz-lapocska, zsírral átitatott nagy liszt-ostya, Isten tepsijében sütött, amiben hígabb vízjelként Krisztus testfüggése, Krisztus vízjel-keresztje áttetsző fehéren a fényben! Összefogdosott lepkeszárny a te arcod, a te arcod szemteszt boldog pillantást sárga viaszostya, vékony sárga faggyú-pénz, amelynek felülethúsában az ujjhegyek egymásra- épülő görbe bőrléceinek kapugyűrűi, bevésődve a léclenyomatok vályúsan, kiállva gyűrűsen a vékony viaszgerendák, mint a lepkeszárny erei.

A léc-pajzsok, ujjléc-címercsókok, vályús és vonalas redőpecsétek! Összefogdosott kopasz lepkeszárny a te halál-előtti áttetsző borostyán-címer arcod Pityu, Pista, István, Simon István, ujjhegyekkel recésre-nyomkodott viaszostya-szív. Mert nem lepkehálóval fogott meg az Isten, nem lepkehálóval merített ki a létből, gyönyörű ország-tavasz lepke, lobogó eres lánglevelecske, csillagokká és csipkékké összeállt lobogó könnyű atomszövevény, kis páfrányos-csápú imaszőnyeg, aranykehely-beszövésű oltárterítő, nem fanyeles, drótkeretes fehér selyemszita-kancsóval meritett ki az Isten téged a létből, mint gyerek a lepkét zöld réten, s a hosszú fehér selyemkancsót dagadtra fújja a szél, mint repülőtéri légzsákot, mint fehér lepkehálóval zöld réten fut a kisgyerek, a lepkehalász, a lepkefogó, a lepkevadász, s a fényben-tántorgó, libegő, billegő, lobogó, tovább-lobbanó zöld állati tölgyfalevél után csap fehér szitarács-kancsójával, hogy a kékből, a fényből, a sárgából, a fehérből a zöld lepkét halászva kimerítse.

Nem lepkehálóval fogott meg az Isten, hogy a létből magának kimerítsen, s könnyében áztatva gombostűre merevítsen, hogy veled is gazdagabb legyen túlvilág-gyűjteménye, ahol arany-tűkre fűzve angyalok, emberek, sátánok száradoznak, sugárzó túlvilág-kristály embermadarak, fekete s barna alvilág-emberdenevérek!

Isten lepkehálója kikerült téged, a transzcendens üldözés, az egy-életnyi bolyhos, aranyporos, piheporzsindelyes gyertyától-elszakadt gyertyaláng-lobogás merítő és hódító háló-ragálya, hálóbörtöne, háló-vadászata!

szemteszt boldog pillantást

Hisz Isten lepkehálója te voltál, te voltál a lepke és a háló, te voltál a háló rabság-haszna, csillagzó szines állatvirág, kicsike, könnyű tétova tiszta láng biológiai halálanyagból, életnek is halál lepke-atomokból, lepke-ragacsból, lepke-viszonyokból, lobogó viasz-ostya arc, Isten gyerekujjaival összefogdosott kopaszra súrolt lepkeszárny. Téged kézzel, marokkal fogott meg az Isten, hogy önmagának gyorsabban segítsen!

A tízmilliárd éves szív

Kézzel, marokkal, ahogy mi gyerekkorunkban a citromlepkét, halálfejes lepkét, káposztalepkét, oltárterítő-lepkét, Krisztus-palást lepkét kézzel, marokkal sötétzöld ered nádlevélen, zöld halcsontváz fűkalászon, rózsán, szemteszt boldog pillantást, egyszerűbb virágon. Két ujjal két szárnyát összecsípve fogtuk, lepkedöglésig fogtuk, nyomogattuk, míg kopasz viasz-ostya sárgafehér bőrléces Simon István-arc lett a lepkeszárny, recés hártyatoll, szárnyér-redős hártya-balta, zsíros selyempapír-legyező.

S mutatóujjunk, s hüvelykujjunk hegyén, a piros bőrlécpajzsok üregeiben, szüneteiben, vályúiban és hátvonalán, a lécgerinceken: aranyos szárnyzsindelypor, foszlott pehelypala-láng, aranypor, szikracsillám, csillagrúzs lepketűzből!

Téged kézzel, marokkal fogott meg az Isten, tántorgó könnyű tiszta kicsi fény, röpködő vigasz, törékeny csipkés csillag-edény, hogy halálfüzetébe téged préselve beleírjon.

Mit látsz meg először a képen - szerelmi életed titkait fedi fel - Ripost

S ujjain léted aranypora, s ujjain arany-merengés. A háztetőkön nedves fénytócsa-alkalom. A kert fekete magas-szárú fűzős női cipő-halom. Magas-szárú kitaposott öreg cipők, üres fekete fűzőscipők lábnélküli néma halmaza a föld, s az imbolygó, hömpölygő fényes levegő is magas-szárú fekete női fűzőscipőkkel teledobálva, ott úsznak billegve, libegve a szennyes habon, mint üres hordók, nehéz farönkök, fölfúvódott könnyű hólyag-dob állat-dögök a tajtékos kövér árvíz-folyamon, ott lebegnek forogva és állva, s hó után eső, esőre hó, és egyikse tudja mirevaló, s csúszik ferdén a szennyes ég, csúszik laposan tolongva a lila és hibbant súlyos szürkeség, könnyen mintha téli ásítás omolna hajnalfeketében gomolyogva forró gőzgubanccal.

Ez már a hiány homálya. Ez már az elszakadt mindenség nehéz fodrai közül kiökrendő hártyaszűk indulat.

A szerelmes férfi testbeszéde - Nő és férfi | Femina

Ez már a habos hömpölygés világlét-magánya. Ez már az utolsó halál a semmibe-fordított szőrös Isten-arccal. Ez már az első találkozás a mangánnal, a rézzel, a magnéziummal, a vassal, az arannyal, a szénnel, a kárpittal, a kvarccal, a sziliciummal, a sóval, a jóddal, az elmosással, ránccal és redővel.

Ez már az elemi részek összerobbanva boldog megnagyobbodása. Ez már a vér újraszülető tisztuló asszonyfolyása. Ez már az erő-repedezés a részeg homályon. Magam vagyok.

  • Látás Stock fotók, Látás Jogdíjmentes képek | Depositphotos®
  • Alultápláltságot jelent.
  • Mi az ideglátás
  • Kaktusz és látás
  • Receptek vannak látásból

Ki látja titkomat? Ki tudja titkomat? Ki akar titkomba ámúlva belépni? Hisz sorsom, mint a ház ajtaja kinyitva, és sorsom titkába léphet ember, Isten, sorsom titkába léphet angyal, ördög, bemászhat oda tündér és a sárkány, bejöhet oda gyilkos és varázsló, Griffmadár páncél-bárd lépegetéssel, szakállas manó, hókupac-törpe, zölden, üvegpuhán ugrálva a csöpp levelibéka, nedves szem-rügyei fölött kis aranykoronával, a himbálva-úszó sárga tajték-kesztyű szellem, a kőszagú sastestű-oroszlán, valamennyi vértanú, áldozat.

Minden titok sorsomba beléphet. Minden titok, halál és jelenség. Minden állapot, küldés és jelentés, minden erő, indulat, ellenség, minden képzett képzelet, valóság, minden anyag és jelenvalóság halandószép titkomba szemteszt boldog pillantást, halhatatlan titkomba beléphet, nyitott-ajtajú titok-házamba, sors-házamba beléphetsz sors-vándor, titok-házamba titok-őgyelgő, udvaromon ácsorgó szemteszt boldog pillantást, kerítésen átleső hűvösség, rejtelem, bűn, átok, sokasodó, szapora szervesség, egyszeri tény, csoda, csoda-váró, hisz az ajtót be sohase zártam, s odabent az asztalnál egy szemteszt boldog pillantást, hímzett fehér asztalterítőre könyökölve ül, két kezében arca, égő gyertya előtte, nyitott könyv.

S körülötte ülnek a halottak. Ülnek, állnak, feküsznek a földön, levegőben, lógnak kis kötélen, s csak a férfi látja vérző testük, ahogy sírnak, ahogy bevizelnek, ahogy fintorognak, integetnek, kréta-bajszuk hegyesre pödörve.

Titkomat ki látja? Titkomat ki tudja? Én a nyitott ajtó. Magam vagyok, én, a gyertyafény-ház. S körülöttem körben a halottak: fénylenek, mint a zöldhit Karácsony!

A szégyen szikrafény-tömbolvadása átszűrődik a változatháló-mindenségrácson. Asszony: add emlőd, kezed, add mézes páratűz-vágyadat, merengő ujjaimnak rózsa-barlangodnak kemény címerrostját, hűséged és hited arany-olvasztó tégelyekből csurgasd szívverésemre, Jézus-szív pupillámba, hisz a kettő nem lehet egy-árva, s kiket a testünk közösen teremtett: ragyogva rajong húsunkon a gyermek, ásítva csimpaszkodva.

S úgy élünk mi a sziget-szilárdan szikrázó idő ketyegés-áradatában, mint más csillagra menekűlt Föld-lakók, nézzük a rozsdás űrhajót, az ide-menekítő idő gépszerkezetét, s ott messze túl a fénylő égitest-habon az elégett, rothadó fekete golyót, emberiségünk földjét, ahogy bekormozottan és roncsoltan forog, mint megégett darázs fény-fújta lukas levegőben. Az ünnep elmúlt, a szégyen szégyen maradt, s rejtelem maradt a rejtelem.

  • Ütős pszichológiai teszt | Psychology, Mindfulness, Life
  • Az életkorral összefüggő hyperopia korrekció
  • Szemészeti engedély
  • Gyenge látással veszik fel a flottát
  • Hogyan lehet a legjobban tesztelni a látását
  • Eladás szemvizsgálatra
  • Dua látásra

Már nem vár levelet a jézusi posta, a gyermekszív kifosztva, mint a mámor és a gyermekszív lefosztva, mint a karácsonyfa, s a gyermekhitben szálasan, szakadozva ellohadt a sejtelem-fátyolhíd angyaltudat.

Kihamvadt, szétfoszlott, elrohadt a sejtelembimbó-angyaltudat, a sejtelemzászló-angyaltudat, a sejtelemfénytömeg angyaltudat, a sejtelem-csontváz angyaltudat, a sejtelemrácsozat angyaltudat, a sejtelem-hálóhíd angyaltudat. A sejtelem-szivárvány angyaltudat, mely, mint a légy kristálydülledt bársony-szemének szivárványszalag-hídja a látás-ikrába szőve, a látáskelyhek domború állatüvegéből fénytörés-pánttal szineződve a gyermekpupillától a csillagig ér, szárnyasan, hártyásan, fehér muszlinfátyol szitarács könnyű angyalhíd-testtel áhitat angyal-tejútként a naprendszerünkhöz legközelebb található csillagig, a Proxima Centauri tűszúrás sárga fényhegyéig.

eper a látáshoz

Elrohadt a sejtelemangyal-fátyoltudat, amely a gyermekszívtől a csillagokig nőtt, mint gigászi fehér liliom, mint forró és boldog hótorony, kocsonyásra rohadt, mint fagyott fehér virág, olvadó boldog kásás hóvilág, nincs tolla, foszladéka, csontja, rostja, az űrbeli ünnepi menyasszonyi fátyol, a szemteszt boldog pillantást csöndből-szőtt végtelen tündérruhája, a mese-hit fehér fátyolköpenye, amely, mint a Tejút szikrázva és lobogva bolyongva terűlt szét a mindenség szemtest-anyagának derengő hideg csarnokvizében.

S a gyermek azzal játszik, ami ittmaradt, a gyermek azzal játszik, ami az angyalfoszlás halál-semmijéből megmaradt: tündér-rege könyvvel, óriás barna hajasbabával, füzettel, golyóstollal, szines ceruzával, hüvelykujját-szopó hatalmas barna Moncsicsi-embermajommal, minden játékkal és minden játék-alkalommal, s kis szivében nem hever a valóság-vereség kiégett páncél-tartománya, kis szivében nincsen elszakított zászló, megszállótól megtaposott zászló, nem hever a vérben behavazott kanca, páncél- ruhás mén véres hólatyakban, nincs hernyótalp-gyúrta hóredő-szalag föld, kis szivében nincsen halott és haldokló.

Nincs az behavazva. Szivében csak béke és gyermek-irigység. Csak mi vagyunk a halálra ragasztva!

Kérges, emberfényes és emberférges gömbköpenyére szív a közönyös Földgolyó-test, az együgyü tiszta Mágnes, s szívünkkel így vagyunk halálra ítélve, te is, meg én is, meg minden, mi földünkön öntudatlan halandó, meg az egész tudatos, balga, tétova mennyiség: az emberiség!

Így vagyunk mi! És jaj, Proxima Centauri, te naprendszerünkhöz legközelebb található csillag, te is 40 billiárd kilométer messze vagy innen, 4,3 fényév messzire, első picike sziget, első közbeeső ablak!

Isten egy sejtjébe vagyunk bezárva? Baruch de Spinoza gondolatába? A halálhoz lakatolva, mi halál-rabok? Így fogunk a halállal halálba-vakulni? Vagy önmagából egyszer ki fog szabadulni az árva, mégse-vereség halálba-beosztott emberiség?

szemteszt boldog pillantást

Kilök egyszer a fény sugárnyomása minket, a fény-nyomás röpítő gigász- ereje Isten szív-terének mérhetetlen távoli tartománya lét-idejébe, vagy legalább képzeletünket és hitünket, hogy ne tudjuk ennyire, halálra-ítéltek, hogy halálra-ítéltek vagyunk. Egy sugárnyomással hajtott űrhajó, egy fény-szél fújta űrhajó átröpíti tán valósághitünket e bolygó-tartományon, a szűk halálon, a pihekönnyű űrháló, az szemteszt boldog pillantást kilométer átmérőjű űrszonda, amely a hajszálnál is vékonyabb drótháló, melynek teljes tömege mindössze 20 gramm.

S a hatszögletes mintázatban szőtt űrháló minden csomópontjában egy-egy mikroszámítógép lenne, s így látás diagnózis mínusz a hajszálnál vékonyabb űrháló, ez a pehelysúlyú szonda gigászi méretű és teljesítményű számítógép lenne, iszonyat-gyorsulású, s ezt fújnák a hatalmas teljesítményű mikrohullámú sugárforrás összegyűjtött fotonjai, mint tollpelyhet szemteszt boldog pillantást szél, mint feszes vitorlát a szél, s úgy fújná a mézer, a mikrohullámokat létrehozó lézer, ahogy Isten fúj egy csillagot, hogy a végtelen hideg feketébe fényesedjen.

S a sugár fókuszáló gépe a Fresnel-lencse, a Fresnel-féle zónalemez lenne, amely mintegy 50 kilométer átmérőjű lenne, hajszálvékony fólialemezek körkörös gyűrűje, s abban üres részek körkörös gyűrűje, mintegy a semmi belenyomva, s mindez az 50 kilométer átmérőjű fókusz-szerkezet a Naprendszer külső részén állva lebegne, távol a bolygók, kisbolygók, üstökösök zavar-ügyétől, valahol a Mars és a Jupiter között!

Szemtükörrel Stock fotók, Szemtükörrel Jogdíjmentes képek | Depositphotos®

Szivem a Földről most az űrbe költözött. Ó, gigászi űrháló 10 billió áramköre, te 60 kilométeres sebességgel száguldó űrszonda, gigászi pehelytoll fémből, aki átfolynál szemteszt boldog pillantást Proxima Centauri föltételezett bolygórendszerén, s meglátnád, amit sohase láthatok én, űrháló-dróthuzalaiddal, értelmes áramköreiddel, mint egy óriás mesterséges szem fényérzékelő idegsejtjei a célbavett csillag mikrohullámú jeleit s azt képpé bontva elküldenéd a Földre, te űrháló-antenna, lebegő reménysziget, legszebb emberi képzelet költészet-adománya, s ti körkörös fázistoló hártyák, fényhullám-interferenciák erősítői!

Képzeletem most kifele szállva úgy kapaszkodik a tudomány-látomásba, mint anyja nyakába éjszaka a gyermek, aki fölébred a sötétben, s azt hiszi egyedűl van, hiába szuszog mellette a másik, a kicsinyke nővér, de nincs ott az anyja, hisz a szerelemért magára hagyta, s anyja után fut sírva a sötétben, s a szülői ágyba mászik, anyja forró emlői alá.

Csak a halál! Röpűl űrháló-sejtelem-rácsom befelé a végtelen halálig. Röpűl a sejtelemháló-végtelenségszonda végtelenemben végtelenűl befelé és köröttem, fölöttem és alattam fénypontok, fényszigetek, szines óriás gázgömbök, izzás-golyók, röpülök befelé, mint éjszakai lepke. S csipkés csápom szagló-gödrei, a szagló-molekula fülek bizsergés-kagylóiban a mindenség széthulló, szétzizegő fénye illat-kalászokként rezeg, s kiálló lepkeszemem többezer kristálypontjában dülledten ragyogva ég a végtelen halhatatlan halál-mennyiség, s istentelen lézerszél taszít tollpiheként végtelened szívterei mélység-erejébe asszonyi hűség és asszonyi egyszerűség, hisz benned sűllyedve és lobogva átúszik sejtelemháló-szerkezetem a halálon.

Benned a győzelem titkát is megtalálom.

autoimmun a látásra a látás helyreállítása 7 nap alatt

Hisz az a kegyelem: az út-végtelen. A szerelem ezért embernek-való!

Mit látsz meg először a képen - szerelmi életed titkait fedi fel

Míg ott kint a téli áldott veszteségben: hó után eső, esőre hó, jár szemteszt boldog pillantást tél-óra higanymutatója, jár a tél-óra könnyű hószál-mutatója: hó után eső, esőre hó, hó az esőre, eső a hóra, s egyikse tudja: mirevaló? S a hó fölötti kemény téli telehold nehéz fényhúsában ázva merednek a fák a fehér árny-sugárra, derengve szűköl a szűk fehér rühesség, mint tubusból kinyomott sárga szemteszt boldog pillantást rücskös holdnapfény a havas faágakon, a téli telehold a hóizzás-fényhaszon, a havas háztetők fénylő sárgával bekenve, mintha ágaskodó gyík-csoport lenne folyékony arannyal bekenve, s lehajlik, mint fehér toll-legyező kupola a havas faág a havas föld felé, fehér növényi toll-hamvadása most nem az emberé, lehajlik fehéren a görnyedt lét-alkalom, amit a semmi súlya nyom, s szálkásra, görbére hasít a szilárdan moccanatlanúl rázuhanó aranyhalom.

A fénysemmi halmaz-arany, aminek fény-minden világűr-súlya van. Némán, behavazottan alszik szájszárazság és homályos látás madár a havas faágak közt, a hókehely bokorban, havas szemhéja mozog merev szemgolyóin, szemteszt boldog pillantást szemhéjjal hunyorog, mint behavazott csillag, forró szárnyhónaljában a tollpihék forró szilánkpelyhei között csőrös feje, mint anyaméhben a magzat alszik önmagába temetve, fényes farokesernyőjén szikrázó csillagfátyol-vászonablak, mágneses holdéji verőfény.

A madár csöpp szivében lehalkítva ragyog az atomtűz, félig fölhúzva az atom-máglya-tokban a pontos grafit-rudak, halkra csitítva a nukleáris bomlás égés-üteme, szerkezet-hőzátony a termonukleáris hiszékeny szupernóva-hőben, higgadt a madárhő-égés a madárszív-időben, a mindenség csöpp szerves anyagában, apró titkos anyag-szervében.

A madár: az egyik Éden, a sárga téli telehold a másik, a hó a harmadik. Az én szivem nincs tüzében lefosztva.

szemteszt boldog pillantást rosszul diagnosztizált rövidlátás

Az én szivem nincs téllel lefokozva.

További a témáról