Rovásírásos képletek a látáshoz, ROVART - A Rovás alkotócsoport netújságja
És ez a folyamat, az enyhén enigmatikus cím feloldása, el is tarthat legkevesebb tanulmányunk végéig. Gyakorlatlan irodalmárok elõnyben. Gombolyaghoz építeni labirintust. És ha van ez a hanyag hasonlat, akkor azt kell, hogy mondjam, legyen inkább, vagy csupán tervrajz, egyfajta vázlat. Nem céltábla.
- Miért látás a méhekben
- ROVART - A Rovás alkotócsoport netújságja
- Az általam írt mondatok jelkihagyás és -összevonás nélküliek, ahol mégsem, ott külön jelzem ezt.
- A látás mínusz 2 sok
Csak a lövés iránya. A fordulat Ha a fordulatra gondolok, akkor természetesen a es évek végét, és a as évek elejét meghatározó, annak diskurzusrendjét módosító változásokra gondolok.
A es években kezdõdõ paradigmaváltásnak ugyanis megkérdõjelezhetetlen érdeme volt abban, hogy a as években elkezdõdõ változás bekövetkezhessen. Ez idõtájt lett visszatérõ az az eljárás, amikor az alkotók a mûvek létrejöttére reflektálnak, illetve értelmezik azokat.
Amikor egyre inkább a szöveg megalkotottsága lesz a fontos, és elsõdleges. Az úgynevezett prózafordulat, ekkor olyan sajátos novella és regényprózát hozott létre, amely sajátjává tette, esztétizálta - adott esetben - esztétikai normaként fogadta el a történelmi sorshelyzeteket.
Itt mindenféleképp illik megemlíteni Mészöly Miklós szerepét, nevét, aki ugyan nem e eljövendõ fordulatot képviselõ nemzedéknek lesz a tagja mondjuk kisséde a szövegein keresztül remekül megfigyelhetõek az elõbb említett módosulások FilmAlakulások Másrészt Mészöly szerepe még azért is fontos lehet, mivel egyfajta zsilipként lehetõvé tette, teszi a prózafordulat nemzedékének színrelépését, és néhányuknak mintául is szolgál. Így például Grendel Lajosnak. Grendelre is olyan hatással volt e folyamatok intenzitása, amely erejét tekintve úgy tûnik a határokon is átcsapott, és ezáltal Grendel epikájában egy saját hang - elbeszélésképlet szólalhatott meg, rajzolódhatott ki, mindjárt elsõ regényében, az ben íródott Éleslövészetben is.
A hagyomány Ha pedig hagyomány, akkor én egy Angyalosi Gergely tanulmány nyomán az apokaliptikus hagyományra gondolok - fogok gondolni.
Az apokalipszisre, mely szó a felfedést jelenti - vagy akár - a feledés függönyének fellebbenését, mely aktus egy adott elbeszélõi hagyományban akár szövegszervezõ elem is lehet, mint a vég vágya, vagy akár a végsõ igazság felfedése, mint egyfajta látomás, gondolkodás - szemlélõdés.
Rovásírásos képletek a látáshoz látás útján történõ inspiráció megidézõdése.
Az apokalipszis szó eredeti értelme tehát valamilyen titok esetleg egy jóslat értelmének a felfedése volt. Az igény a világ végének megidézésére, mely adódhat az igazság pillanatának, megragadásának szükségletébõl is. A szlovákiai magyar irodalom szemléleti fordulata, részint csak Grendel kezdeményezésével indult meg és az Éleslövészet, illetve a Galeri megjelenésével jutott el újra, a meggyõzõ rovásírásos képletek a látáshoz közvetítettségig.
Az Éleslövészet tehát a szakítás könyve. Felszámol egyfajta folytonosságot, többek között a hagyománytalanság folytonosságát.
Miközben próbáljuk megismerni a történelmet - múltat - úgy kétségeinkkel, a rögzítés lehetetlenségével fel is számoljuk azt. És hullhat is az elõbb már említett fátyol, ami által, és ahol feltárulhatnak azok a kérdések, melyek az elsõ, illetve a legvégsõ dolgokat érintik, és éppen ezért õrzik meg jelentõségét, mivel semmilyen választ nem nyerhet - illetve viszont az, nem hallgathatja el õket. Így komolyan kérdezni a történelem végsõ kérdésére, értelmére túllép minden tudhatón és elképzelhetõn.
Le kell számolnunk vele. A leszámolás Ez a leszámolás az Éleslövészetben a cím rovásírásos képletek a látáshoz vértelen módon a fejezetek felõl olvasva irodalmi, történelmi és a végsõ leszámolás szintjén megvalósulásra jut, kerül.
A mû felépítettsége, szerkezete erre tesz kísérletet. A regény pretextusát az Olsavszky házban talált tekercsek kínálják fel, ez mármint a tekercs megjelenése, elõkerülése épp aktuális olvasatunkban, gondolom nem szorul magyarázatra, különösen ha a regény mottójával olvassuk együtt. A regény által felvázolt történet elmondását, tisztázását a múlthoz való hozzáférhetõség meglehetõs korlátozottsága eleve kétségbe vonja.
A regényben központi szerepet játszik a viszonylagosság belátásának feltétele. Amit az elbeszélõ létrehoz azt a tekercsek írói, felszámolják. A szöveg az ellentmondásaiban oldódik fel, mint az általa rajzolt történelmi tér, szerkezet és narráció. A rekonstrukcióra nincs mód. A leszámolás lehetõségére minden esély adva van, úgy történelmileg, nyelvileg, mint erkölcsileg. Mivel ilyen hyperopia szorosabb szövegolvasat egy hosszabb dolgozat feladata lenne, így a konkrét példák hosszú sorába, idézésébe most nem kezdenék, rovásírásos képletek a látáshoz eltekintenék.
De annyit minden esetre rögzíthetünk, hogy a regény könnyen adja meg magát az ilyen olvasói szándékoknak. Olyan apokalipszis variációk, mint például a városban egy téli éjjelen átvonuló lovascsapat, a helységet többször felperzselõ tûz, illetve a kisvárost koordináló fõváros eltûnése.
A Galeri Elismerem ez az értelmezés meglehetõsen képlékeny és ingoványos területre téved, de némi gyanúm azért van, hogy mint a történelmiségnek, mint az apokalipszisnek a jelenléte a jelenkori modern magyar irodalomban olyan tényezõ, amely befolyásolhatja a szövegszervezés lehetséges változatait, módozatait.
De addig is, hogy egy majdnem pontos Grendel idézetet hozzak az elbeszélõ nincs könnyû helyzetben, rovásírásos képletek a látáshoz szöveget csupán tapasztalatainak ösztönös kontrolljával, és egy történelmi csõd keserû fintorával egészítheti ki.
Ennek a célnak felelhet meg a Galeri címû, a trilógia egy darabjaként megjelenõ regény. Amikor Grendel Lajos elsõ mûvei megjelentek, hamarosan világossá vált, hogy rendkívül egyéni hangvételû, markáns nyelvi világgal rendelkezõ, senki mással össze nem téveszthetõ, hangú szerzõ lépett a színre.
Az ilyenkor szokásos mechanizmusok szinte azonnal beindultak; a kritikusok elkezdték keresni az õsöket, az elõdöket, a hazai és a világirodalmi példákat.
Igyekezték körülhatárolni s ezáltal bekebelezhetõvé tenni a jelenséget magát. Nem áll szándékomban azt vizsgálgatni, hogy ez milyen mértékben rovásírásos képletek a látáshoz erre különben sincsenek abszolút mércék a kánont ugye elvetettemazonban a recepcióvizsgálatot magától értetõdõen meg kell, vagy meg kellene elõznie saját koncepciónk kialakításának.
Enélkül ugyanis csak mindent egy szinten tárgyaló, nivelláló leltározásról beszélhetünk, beszélhetnék, ami engem személyesen kevéssé vonzana. Nem tudható az például ugye, hogy lesz-e valaha erõm és idõm arra, hogy áttekintsem a Grendel - recepció történetét és elágazásait, amit egyébként igencsak izgalmas és a szerzõ jelentékeny munkásságán is túlmutató kutatási témának gondolhatnék.
Amire ezúttal részben vállalkozhatom azonban, mindössze annak az alapkoncepciónak, vagy inkább víziónak a felvázolása, amelybõl kiindulva a magam részérõl hozzákezdhetnék a regényrõl, a grendeli szövegrõl, annak jellegzetességeirõl, szemléletérõl és intenciójáról beszélni.
Ehhez anyagként kizárólag a Galeri címû kötetre fogok hivatkozni, hivatkoznék.
Ha másért nem a rovásírásos képletek a látáshoz érdekében. A Galeri szövegében, a narrációs, relativáló technika már visszább vonul, az azt megelõzõ Éleslövészetéhez képest, itt a tömbszerû, monologikus beszédmód lesz az általános, az immanensen hozzátartozó jegyek tömkelegével.
A valóság és a fikció tere kitágul, vagyis, dehogy, itt már talán nem is ez a helyes kifejezés, hisz sokkal jobban elmosódik, meglehetõsen szubverzív alkalmazási mód jelenítõdik meg inkább, íródik körénk, szabadul rovásírásos képletek a látáshoz, mint a palackját odahagyó szellem aki ismeri a mûvet most elõnyben.
Grendel olvasóját, gondolom én, mindenekelõtt a különféle, és igencsak eltérõ idõpontokban született cselekmények, idõpontok, történelmi szituációk szerteágazása, ugyanakkor nyelvezetének, nyelvi világának homogenitása fogja, foghatja meg az említett mûben. Nem kívánnám elhallgatni, hogy azok a professzionális olvasók, akik az átlagosnál kisebb lelkesedéssel fogadták esetleg Grendel írásait, ezt az egy-anyagúságot, egy tömbbõl öntöttséget valamelyes egysíkúságként értékelhették, értelmezték.
Mikor több-kevesebb joggal, mikor jogtalanul: nem vizsgálom most. Az foglalkoztat azonban, hogy milyen nyelvkezelési, prózapoétikai, világszemléleti, rovásírásos képletek a látáshoz összetevõi vannak, vannak- e, ennek a homogenitásnak.
Magam is azt vallom, hogy amikor a szöveg mûködni kezd aminek természetesen az aktív befogadói munka elengedhetetlen feltétele a különféle szinteken érvényesülõ mechanizmusok között kapcsolatok sokasága teremtõdik, s ezek a kapcsolatok sohasem egyirányúak.
Szó sincs tehát arról, hogy a szerzõi világlátás rovásírásos képletek a látáshoz kauzális alapon elõírnának valamilyen beszédmódot vagy narrátori pozicionáltságot; annál is kevésbé, mivel az, amit én világlátásnak neveznék, magában a mûben jön létre, és távolról sem azonos az író mint magánember feltételezhetõ világnézetével. Tehát az oksági kapcsolatok mellett, s talán azokat is megelõzõen, komoly szerep jut a metonimikus és a metaforikus összefüggéseknek.
A SZÉKELY-MAGYAR ROVÁSÍRÁS EMLÉKEI
És itt az apokalipszis motívuma nagyon konvergensen kapja, rántja egybe a szöveget, léphet elõ akár szövegszervezõ erõvé. Arról azonban meg vagyok gyõzõdve, hogy Grendel szövegeiben, amelyek közül talán a legkitûnõbb bekezdések olvashatók a Galeri címû kötetben, ez a fajta világlátásbeli, metafizikus egynemûség, mondhatni, az írói kérdésfelvetések egynemûsége, minden esetben létrejön, és alapvetõen meghatározza az olvasatot. Metafizikusnak nevezném ezt a minden egyes szöveg esetében máshogyan megképzõdõ világ-víziót.
Mivel azonban metafizika szó irodalmi mûvekre való vonatkoztatása sem nem problémátlan, sem nem magától értetõdõ, kötelességem pontosabban megfogalmazni, hogy mit is értek a Grendel mûvek sajátos metafizikáján. Ezek közül az összetevõk közül kettõt emelnék ki különös súllyal. Az egyiket jobb híján - a Lucien Goldmann-féle - világlátás-modellként kísérelném meg leírni.
A másikat a narráció nyelvi síkján, Grendel elbeszélõi nyelvét elemezve, azon belül is a narrátor helyét behatárolva próbálnám megragadni. Az egyes szám harmadik személyû narrációt mûködtetõ részekben, ahol az elbeszélõ valóban mindenttudó. Grendel; ebbõl nem csinál titkot, belelát a hõsök agyába, érzelmeibe, rovásírásos képletek a látáshoz, megfogalmazza helyettük dilemmáikat.
Nincs mese. A metafizikai álláspont a Grendel regényben, igen erõs költõiségû érzéki szinten, történésszerûen fogalmazódik meg. Például a regénybeli ásványvizes palack eltûnése, a veszteség maga, kényszeríti a fõhõst arra, hogy megírja az emlékiratait.
A vonatkozó emlékanyagot és irodalmat ig Sebestyén Gyula munkáiban 1 találjuk meg. Az év közötti gyarapodást Németh Gyula összefoglalásában 2 és Jakubovich Emil dolgozatában 3 láthatjuk. A székely rovásírásra vonatkozó irodalmat Banner János Jakabffy Imre régészeti bibliográfiájában 4 állították össze. Az újabban előkerült emlékeket és a további irodalmi fejlődést a következőkben említem meg. A kézirat vonatkozó részét ban fényképezték le.
A valóságos idõ felfüggesztõdik itt, az apokalipszistõl, bizonytalanságtól való félelem, a történelem, a múlt esetleges felszámolódása, az igazság kiderítésére ösztökél. Oknyomozói munka, rutin.
Grendel hõse úgy tesz, mintha rendelkeznék vele: bár azt nem tudja, hol végzõdik a saját énje, s hol kezdõdik a külvilág. Az önmegfigyelésen kívül meg azért is, hogy a nyomasztó szorongás és zavarodottság ne kergesse az õrületbe egyetlen fogódzó kínálkozik számára: a többi ember megfigyelése.
Mi más nem, ha nem a másokban keressem önmagam. A regénybeli végítélet a Harag Napjában éli meg az igazi erejét. A fõhõs neki, mármint El-nek, meséli el a városka krónikáját megidézett történelmét —, aki aztán nem a bizonyos részletekbe, hanem az egészbe nem tudott belenyugodni: a gyötrelmek végeérhetetlenségét gúnyos elnagyoltsággal fölvázoló Harag Napján túl, a megválthatatlanságra szüntelenül figyelmeztetõ napnyugtákba, a közöttük ásító reménytelen órák egymásutánjába, a mindig biztosan érkezõ, elkövetkezõ napba, napokba.
A történet tehát folytatódik, pont nem kerül a mondat végére. Grendel hõsei hirtelen egy történeten belülinek érzik a saját életüket, amelynek ugyanakkor nem tudják, nem tudhatják a végét. A bûnük ez, az élõké, és a történelmi figuráké egyaránt, az örökös emlékezésbe feledkezés, ugyanakkor a múlt összegzésének, rovásírásos képletek a látáshoz, az azzal való számvetés lehetõségének a hiánya, ellenben természetesen alkotójukkal.
Az egyedüli, vélhetõ Tudás itt maga az írás, a mesélés, a lejegyzés a megtestesült fátum. Auktoriális jelentésképzéssel találkozhatunk a mû egészében. A korrekt karakterrajzok próbálják a többszínûséget mintázni, mígnem a történelem ellenállása, öröklõdése, le nem gyõzi azt, és meg nem töri õket. Egy olyan csapattá, melynek privilégiuma az, hogy nem fog rajta az idõ, ettõl lesz sebezhetõen vagány, végítéletet hurcoló galerink gigászi, hogy aztán áttételesen a trilógiát lezáró harmadik kötetében az Áttételekben, konszonálja majdan az Éleslövészet lövedékeit, és a Galeri tagjait, egyszer, ha majd az elõadó tanulmányíró lenne.
Az Ön véleménye.
